2018: Az első léböjt

Hat hete nem ettem szilárd ételt. Azt gondoltam volna, hogy ennyi idő után szédelegnem kéne mint az őszi légy – de nem. Tegnap elmentem egy 16 kilométeres túrára  a budai hegyekbe.  A Kelenföldi Pályaudvartól felmásztam a Széchenyi hegyi tévétoronyhoz, onnan  Normafára, át a makkosmáriai templomhoz, innen Csillebércre majd visszafelé vettem az irányt és a gazdagréti lakótelepnél fejeztem be. Itt találtam előző este az útvonalat, ajánlom egyszer járd végig ha teheted:
Ördög-orom, Normafa, Makkosmária, Frank-hegy, Rupp-hegy
Tizennyolc kilóval vagyok könnyebb annál, mint amennyivel február közepén kezdtem. (124 -> 106)
Aki még nem volt túlsúlyos az talán nem tudja átérezni, hogy milyen érzés tizennyolc kilóval kevesebbet vinni minden lépéssel. Ez két karton másfél literes ásványvíz. Két kezünkbe fogva egyet-egyet elindulhatunk és próbaképp sétálhatunk vele néhány kilométert, esetleg felmehetünk így lépcsőn a hatodikra. Ez mellett számomra egy másik, jelentős eredmény, hogy a több mint tíz éve szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszeremet fokozatosan el tudtam hagyni: először két hét után megfeleztük az éveken át szedett 100 mg-os adagot 50-esre, majd a további jó mérési eredmények után jelezte Tamasi doktor, hogy akkor itt az idő elhagyni a gyógyszert. Két hónapja még, ha kimaradt a reggeli gyógyszerem rövid időn belül éreztem a fejem ereiben, hogy felment a vérnyomásom, muszáj volt bevennem a gyógyszert, hogy ez a kellemetlen nyomás a fejemben elmúljon. Na ez nincs egy hónapja, a vérnyomásértékeim rendben vannak, természetesen ezután is mérni fogom. Orvosi felügyelet mellett böjtöltünk, a néhány naposnál hosszabb böjtkúrát ajánlatos így végezni. Böjtölni pedig meg kell tanulni. Fontos, hogy milyen a rákészülés (önszántamból böjtölök), a bevezetés, mit csinálunk közben, a végén hogyan törjük meg a böjtöt és hogy hogyan élünk utána, hiszen a visszaszerzett egészséget jó lenne megtartani.

Az egész azzal kezdődött, hogy februárban elmentünk Tamasi doktor léböjtkúra előadására a Magnetházba. Az a kövér ember az első sorban, a hátán szétfeszülő 2XL-es ingben: az voltam én. Már évek óta szervez tavaszi böjtcsoportot, akiket megtanít a böjtölés fortélyaira és ő is velük együtt böjtöl ilyenkor. A böjtcsoport hetente összegyűlt a rendelőjében és beszámoltunk egymásnak a tapasztalatainkról, az eredményekről, esetleges nehézségekről. Hálás köszönet neki azért, hogy ezt csinálja, rengeteg embernek segített már visszaszerezni az egészségét.

Február közepén kezdtük a bevezető diétával, ami a mi esetünkben (is) egy krumplidiéta volt. Húsevők elhagyják itt már a húst, innentől nincs tejtermék, glutén, hüvelyes növény, cukor és alkohol. Ez a diéta egyébként nagyon jó hatással van szinte bárkire.  Ezután következett volna a háromhetes léböjt, amiről az előadáson is szó volt, de a mi esetünkben Tamasi doktor az előzetes vizsgálatok (például vércsepp analízis) után úgy itélte meg, hogy nálunk hosszabb időre van szükség az eredményhez, ezért inkább mindketten a hathetes léböjtkúrát csináljuk végig.

A léböjt viszont nem koplalás! Ez egy körülbelül napi 600 kalóriás vegán diéta, ahol a szervezet fenntartásához szükséges energiát a testben felhalmozódott tartalékokból, valamint frissen préselt levekből és körülbelül paradicsomleves sűrűségű paszírozott / turmixolt krémlevesből nyerjük. A böjt alatt a szervezet pihen, regenerálódik.  Tápanyag utánpótlás híján lecsökken a nem kivánatos bélbaktérium flóra. Ezt kell majd odafigyeléssel visszapótolni a “jó” baktériumokból amikor újra elkezdünk enni.

Én nagyon hálás vagyok a páromnak, hogy együtt csináltuk végig a böjtöt és így megoszlottak a teendők amiket el kellett végezni nap mint nap.
Mert tennivaló az van: A reggel egy száraz, kefével történő ledörzsöléssel kezdődik, majd jön a nyelv lekaparása, és váltott meleg / hidegvizes zuhany és a test beolajozása. (Nagyon szárad a bőr a hosszú böjt alatt) Minden reggel keserűsós vizet ittunk, ez biztosítja azt a bélmozgást amitől lesz valami a “kimeneti oldalon”, annak ellenére, hogy a léböjt alatt nincs emésztésünk.

El kell készíteni a friss gyümölcslevet, mi narancsot, almát, répát, körtét használtunk, időnként gyömbér is került bele és a krémlevest. Mivel erre reggel nincs idő ezt általában este csináltuk meg és kis műanyag palackokban vittük el a munkahelyre.

Fontos a testmozgás, napi fél óra intenzív mozgás kéne, én amikor tudtam edzőterembe jártam a munkahelyem szomszédságába. Mivel úgysem ebédeltem erre pont jó volt az ebédidő. Jólesik esténként a májpakolás: melegvizes palackot törölközőbe csavarva a máj területén tartunk fél-háromnegyed óráig. Közben fekve lehet nyugodtan lazítani, olvasgatni.

Ma van az utolsó nap. Holnap tizenegykor fogjuk megtörni a böjtöt egy szép gyümölcs lassú elfogyasztásával és utána fokozatosan kezdünk el majd szilárd ételt enni.

Mostantól szeretném megtartani az egészséges súlyt. Fantasztikus érzés, hogy újra meg tudom feszíteni a hasamat. Kis dolog de nagyon fontos változás. Azzal, hogy egyre kisebb a pocak, egészen máshogy állok, ülök, járok.

Mi azt beszéltük, hogy hosszú távon heti egy léböjtnapot be fogunk iktatni és legalább tavasszal csinálunk mindig egy újabb hosszabb léböjtöt, remélhetőleg már csak három heteset. Jobban odafigyelünk arra, hogy azokból az ételféleségekből amik nincsenek ránk jó hatással csak kis mennyiséget fogyasszunk. (Nem akarok lemondani arról, hogy egyszer-egyszer egy jó pizzát, füstölt sajtos tejfölös lángost vagy egy finom vajas kenyeret egyek.)

Kívánom, hogy minnél többen tapasztaljátok meg a böjt pozitív hatásait!

Zenei listáim

Szeretek zenével foglalkozni.

Zenét hallgatni, zenészéletrajzokat olvasni és persze zenélni, zene-elméletet tanulmányozni gitáron, zongorán és próbálni megérteni, hogy mitől kezd el élni egy  egy dal mint egy kis világ.

Végtére is, mi számít?

Szerintem az, hogy zenéljünk. Vannak akik megváltják a világot, bekerülnek a zenetörténelembe. Viszont szívvel lélekkel eljátszani egy egyszerű dalt amit szeretünk – hát még ha társaságunk, hallgatóságunk akad hozzá – hát szerintem ez az egyik legboldogítóbb, ami az emberrel történhet.

Gondoltam megírom, hogy kiket hallgatok mostanában. Mivel mindent nem szeretnék idetenni ezért ez inkább egy ajánló, ami majd folyamatosan frissül. Sok zenére nekem is felhívta a figyelmemet valaki vagy először csak olvastam róla valahol.

Itt jön be a spotify a képbe és amit a legjobbnak tartok benne: a több ezer lejátszási lista. Egy részét a spotify csinálja, de a legtöbbet a felhasználók. Felfedezésre, mindennapos zenehallgatásra  spotify-t használok, és ami az aranyomosás után értékként megmarad azt igyekszem még jobb formátumban megvásárolni az esti/hétvégi elmélyültebb zenehallgatáshoz. Zárójelben írom, hogy mit – milyen formátumban tudok jelenleg hallgatni. A számokra kattintva elvisz oda ahol meg lehet hallgatni.

Album:
Muddy Waters: The Folk singer (flac, de ez olyan finom, hogy biztos meglesz fekete lemezen)
Chet Atkins, Les Paul: Chester and Lester (bakelit)
J.S. Bach: The art of the fugue – Angela Hewitt (cd)

Beethoven: Symphony No. 9. – Royal Flemish Philharmonic (SACD)

A 9.-hez írok ajánlást. Ha még nem hallgattad meg egy jó kiadásban figyelmesen akkor egyszer keríts rá sort. De tényleg ne háttérben szóljon hanem hallgasd osztatlan figyelemmel és lazán. Nem szeretném a magam suta módján méltatni, ezért csak jószívvel ajánlom.

Zeneszám, dal:

Eddie Wedder: Tuolumne
Unfeeling kiss (City of Angels filmzene)
Jeszenszky István: Ahim sa
Moving on (Lost filmzene)

Youtube kedvenc zene:

80s synth Medley: három fiatal fiú, 6 szinti, micsoda nóták (!) és a zenélés öröme

Brooks&Dunn Tulsa koncert – Az első öt percben benne van amiért szeretem a modern country zenét. Egyszerűen nagyon jó kedvem lesz ettől ami itt árad.

United – Playing for change
Layla – és most, ahogy ez a két gitáros eljátsza (youtube)
Űrlénykirály: Nincs gáz és fék sincs
Néhány kedvenc Spotify lejátszási lista:
Piano in the background – nagyon szeretem a zongora hangját és a felhasználását a klasszikus zenén túl.
String theory – smooth jazz guitar. Számomra is érthető.
Hát ez még nem mondható el minden jazzről. Igazából az elektronikus és klasszikus zenén túl legszívesebben a blues-country-jazz-funk határterületein van a zenei otthonom.
Chill coding musix – ha a munkához kell valami jó ritmus ami nem vonja el a figyelmemet a feladatról.

 

BIG BEAT Schedule 1  – valami miatt nagyon szeretem a szintetizátorok ezerféle hangjában rejlő változatosságot. Ezek itt pop-os és húzós zenék. Nemrég találtam rá erre a listára. Jelenleg egyik kedvencem.

 

Napi betevő – ez egy saját lejátszási listám. Itt látszik a felhasználónevem és ezen keresztül az összes lejátszási lista amit hallgatok.

 

 

A ráérős sétálásról

Ha teheted öltözz kényelmesen és viseld csak a legszükségesebbet. Ez rajtam nyáron egy rövidnadrág, egy poló és egy papucs. A papucs jó, mert nem szorítja a lábadat cipő és szabadon lélegzik. Ezért legyen minnél nyitottabb, hogy a lábfejed és a lábujjaid szabadon legyenek. Nincs nálam pénztárca, nincs nálam semmi ami nehéz, kényelmetlen vagy megköt, legfeljebb egy kis pénz a zsebemben.

Tedd le egy fél órára ami rajtad van és indulj el! Ha szeretnéd képzelheted azt is, hogy egy vándorszerzetes vagy, akit nem köt sem tulajdon sem kötelesség. Nincs a világban semmi dolga. SZABAD. Rakd le ami rajtad van, rakd le erre a fél órára. Ha lehet ne indulj el zaklatottan, felpörgetett állapotban. Ezért lehet, hogy majd csak egy hétvégén fogsz tudni nyugodtan sétálni, vagy amikor szabadságon vagy.

Ne menj piszkos helyre, dudáló autók közé vagy ideges, zaklatott emberek közé. Válassz a környékeden egy kellemes sétaútvonalat. Nem kell, hogy több legyen párszáz méternél, legfeljebb egy kilométer. Mert … lassan megyünk.

Most LASSAN kezdj el sétálni.

Nekem úgy a legjobb ha olyan lassan baktatok mint egy idős bácsi. Miközben lépek próbálok elhagyni minden feszültséget, ami még bennem van. Lélegezz lassan és mélyen. Nyisd ki a szíved, ne zárkózz magadba! Ez fontos. Fogadd be ami feléd jön, próbáld megérezni ami körülvesz és aminek te is a része vagy: a formákat, az illatokat, a hőmérsékletet – mintha ma születtél volna és  engedd áthaladni magadon ezeket a tapasztalatokat, de ne ragadj meg semminél.
Minden jön majd ahogy jön megy is. Hagyd menni, hagyd jönni.
Nem akarok senkire hatást gyakorolni.
Része vagyok a világnak.
Vedd észre, hogy mi vátozott amióta legutóbb erre jártál. Mit ad hozzá az ismert helyhez a jelen pillanatban megtapasztalható: a hőmérséklet, évszak, napszak, színek, emberek, állatok, hangok… Érezd úgy, mint aki most kapta meg az érzékszerveit. Természetesnek vesszük amink van, de képzeld el, hogy milyen határtalanul boldog lennél évtizedes vakság után, ha most elkezdenél látni.

Miközben így ellazultan sétálok elkezdem megérezni, felvenni és megsokszorozva leadni a környezetembe azt a finom energiát amiből minden és mindenki részesülhet.

Pár perc alatt lesétáltam a Dunapartra a Közgáz Egyetem sarkához egészen ki  a korláthoz, közel a vízhez. Találtam egy helyet ahol épp nem volt senki és ahonnan nyugodtan körülnézhettem. Levettem a papucsomat, felálltam a kőre, ami a korlát aljánál fut. Mint szinte mindig hatalmas dunajáró túristahajók, úszó szállodák parkoltak lennt a víznél és a tetőfedélzeten kényelmes székekben kávéztak az utasok. Sütött a nap, de ilyenkor már az a ‘pont jó’ idő van: kellemes 25 fok. Az időjárást tekintve ezek a legkedvesebb heteim tavasszal és ősszel. Hamvas Béla az őszieket Aranynapoknak hívja. Végigsétáltam a Szabadság hídig,  Szaxofonos bácsi zenélt a Közgáz előtt, turistákat próbáltak fogni a hop-on hop-off buszok emberei  én pedig bementem házi vajat és kenyeret venni a Nagycsarnokba. Elviselhető számban voltak bennt emberek, lehetett nyugodtan, öregurasan tonyogni közöttük. Nem ilyenkor akarok mindent megnézni, csak mentem egy kiválasztott ösvényen. Még vettem a kedvenc tejesemnél néhány paranyica sajtot a jobb hátsó sarokban és huszonöt perc múlva otthon voltam.  Már tervezem, hogyha lesz rá lehetőségem elmegyek így – üresen – sétálni egy egész napra. És bemegyek végre a Petőfi Irodalmi Múzeumba, utána pedig ráérősen üldögélek a kertjében! Ezer éve szeretném már.

J. S. Bach

 

“Ha Bachot játszol, mondta De Leon úr,
rendet raksz belül,
tisztaság lesz a fejedben.
Minden nap kell Bachot játszani,
egész életeden keresztül.”

      Anna Enquist: A titok

 

“Salgótarjánban születtem egy nagyon szegény cigány családban, heten voltunk, illetve vagyunk testvérek.

A neved ezt nem mutatja.

Mert ausztriai cigányok vagyunk, Grazból származunk, nagyapám szülei onnan vándoroltak Magyarországra. Volt köztük vándorköszörűs, cirkuszos, céllövöldés, mutatványos. A szüleim Salgótarjánban telepedtek le, másfél szobában laktunk tízen. Édesapám már fiatalon hárfázott, trombitált, mikor aztán a hárfa tönkrement annyira, hogy már nem lehetett megcsináltatni, került valahogy egy gitár a családhoz. Véletlenül lett gitáros. Négyéves voltam, mikor éjjelente, miután megjöttek a zenélésből, kicsi ivászat után folytatták a muzsikálást a lakásban. Ilyenkor mind a heten felkeltünk, és őket hallgattuk. Leginkább amerikai dzsesszt játszottak, hogy honnan tudták ezt leszedni, nem tudom. Otthon ment a zene egész nap rádióban vagy élőben, így nőttünk fel. Alig vártuk, hogy reggel legyen, mind a heten egymás kezéből kapkodtuk ki apám gitárját, de rám jutott a legkevesebb idő, mert én voltam a legkisebb a fiúk közül.

A többi testvéredből nem lett zenész?

Nem. Édesapám egyébként nem nagyon foglalkozott velem. Egész nap seprű volt a kezemben, azzal imitáltam a gitárt, így jártam mezítláb az utcákat. Szó szerint sírtam a gitárért. Anyám mondogatta, hogy ez a gyerek bedilizik, el kell vinni zeneiskolába, de akkor még nem vittek el. Apámhoz elkezdtek járni a környék településeiről növendékek, akiket gitározni tanított pénzért, és megengedte, hogy ha nem hancúrozok, ott ülhetek, amikor tanít. Az órák végére úgy, hogy a kezembe se vehettem a gitárt, megtanultam azt, amit a tanítványok. Utána rohantam ki seprűvel a kezemben, és képzeld, hallottam azt, amit játszottam a spárgahúrokon.

Mit láttál a gitárban, mit éreztél, mikor a kezedbe vetted?

Akkor még nem tudtam ezt megfogalmazni, hiszen azt sem tudtam, mi történik velem ilyenkor. Erőt adott, és boldogságot. Bátornak, legyőzhetetlennek éreztem magam. Az akkordok szépsége, a húrok hangja már akkor is eksztatikus élményt nyújtott. Már előre hallottam, mit fogok játszani. Volt mindig egy ilyen sound a fejemben és a szívemben, onnan indult ki a zene, mikor kipengettem a húron a hangokat, az a folyamatnak már csak a vége volt. Ez ma is így van. Tizenkét éves voltam, mikor anyám nem bírta tovább, és beiratott a salgótarjáni zeneiskolába. A kottát és az alapokat az első órák után megtanultam. Egy év alatt végeztem el hat évnyi anyagot. Mivel egy szobánk volt, otthon nem tudtam gyakorolni, a zeneiskolában kaptam egy külön termet, és reggeltől estig nyeltem a kottákat, a darabokat. Végigmentem az összes jelentős gitáriskola irodalmán. Így akadtak a kezembe egyszer csak Bach zongoraátiratai. Mikor a tanárom, Borsányi Matyi bácsi hallotta, hogy ezeket is játszom, kezembe adta Bach gitárátiratait. Ez visszavonhatatlanul megváltoztatta az életemet.

Hány éves voltál akkor?

Tizenhárom. És ez a szerelem most is tart.

Mit adott egy kis salgótarjáni roma kamasznak Bach?

Minden benne volt, amiről az univerzum szól, benne az egész emberiséggel. Logikus volt és tökéletes. A kompozíciókból áradt a harmónia, a szépség, mindezek mellett minden hang és minden akkord megmaradt őszintének. Szerintem Isten mondhatta Bachnak, hogyan komponáljon. Sokfelé koncertezek, Marokkóban, Párizsban, New Yorkban, Koreában, de amikor Bach átiratait kezdem játszani, megváltozik az atmoszféra. Az emberek kész lesznek: elcsendesednek, sírnak, nevetnek, tapsolnak, fütyülnek.”

(Interjú részlet Snétberger Ferenc gitárművésszel)

“Húsz gyermeke volt, Weimarban, Köethenben és Lipcsében volt kántor és orgonista, nagyon szegény volt, s húsz gyermek között írta miséit, versenyeit és szvitjeit, úgy, ahogy magunkfajta ember könnyű cikket, olcsó fecsegést kanyarít le, vasárnapra… Úgy írt, ahogy a fák lélegzenek, ahogy az erdő egyszerre hallgat és beszél, úgy írt, mint Isten, mikor még nem volt Föld és Ég, csak dallam volt, az összhang, az anyagtalan és érthetetlen. Húsz gyermek között írt, koldusszegényen, kántor volt, nem volt egy jó kabátja… Hallgass, hallgass. Most Bach beszél. Hallgasd”

Márai Sándor: Bach

 

 

 

A genezis titka Bach zenéjében.

Semmit sem tudok hozzátenni

Praszád

Idén harmadik alkalommal megyek a nyári jógatáborunkba. A jóga számos fajtáját gyakoroljuk ott, például reggel ászanázunk, pránajámázunk, mantrázunk majd délelőtt és délután is védikus filozófiát hallgatunk.  És egy hétig praszádot eszünk…

Mi az a praszád? Miután elkészült a reggeli, az ebéd, a vacsora, az először jó szívvel fel van ajánlva az Istennek:  mindenből egy kis adag az oltárra kerül. Az étel amit az Isten megízlelt a praszád, ami később visszakerül a közös ételbe és így mindannyian praszádot ehetünk.

Tavaly nyáron, a tábor utolsó estéjén a tűzceremónián az áldozati tűznél
– ahogy ilyenkor szokás – gyümölcsök lettek felajánlva. A szertartás végén mindenki kapott a praszádból.

Én egy banánt kaptam. Letörtem belőle magamnak egy darabot és ami maradt azzal megkínáltam néhány barátomat, majd ott szorongattam a banán héját amiből az Úr evett nem volt szívem eldobni. Végül azt találtam ki, hogy hazahozom Esztergomba és a kertemben berakom a komposztáló ládába. Így is tettem.

A láda oldala ki van nyitva és tavasz óta folyamatosan ömlik ki az elkészült friss, gazdag föld. Először a tyúkhúrra figyeltem fel. Egész kis mező nőtt márciusban, gyönyörű egészséges tyúkhúrból a láda mellett.

Ott él mellette a fügefánk is. Nemrég vettem észre, hogy egy hosszú ágat növesztett jobbra, lefelé. Nyúlik a komposztláda felé, a levelei már elérik a friss komposztot.
Praszádot kér ő is.

 

2016 augusztus : ekkora, szép egészséges fügék teremnek idén. Tavaly nem érett be szeptemberre sem a termés. Idén már júliusban ettünk mézédes fügét.

 

A zenehallgatásról

2003-ban hallottam meg először a zenét.
Persze hallgattam zenét azelőtt is, voltak kedves nóták és zenekarok, már kisiskolás korom óta. Mégis 2003-at mondanám az eszmélés idejének.

Éppen a Balatonon laktam. Úgy alakult, hogy 2000 környékén másfél évet Veszprémben, majd még ugyanennyit Balatonfűzfőn éltem. Egyik délután betértem Székesfehérváron egy nagy elektronikai áruházba. Valamit amúgy is vennem kellett, utána volt időm, nézelődtem  és átsétáltam a hifi részlegre is. Ez egy kis elszeparált szoba, benne középen kényelmes kanapéval. Elöl szemben erősítő, cd lejátszó és jobbra-balra vagy 7-8 pár hangfal.

Megismételem, mert fontos körülmény a továbbiak és általánosságban a minőségi zenehallgatás szempontjából is :

ráértem, volt időm, nem kellett sietni sehová.

Eladó berakott egy cd-t és magamra hagyott. Egyedül voltam a szobában és szólt a Dire Straits. Hangosan, szép tisztán, telten szólt: elsőre ennyit hallottam meg.  Lement az első szám, a második … a harmadik.

Minden különös elvárás nélkül ültem és lazultam le számról számra, csökkent bennem a zizegés, hallgattam a zenét és hagytam, hogy hasson rám. Egyszer csak – hogy is mondjam… mintha kinyílt volna a fülem!  Nagyon jól éreztem magam, talán át is futott rajtam valmi jóleső borzongás mert egyszer csak ott volt a szobában a zene! Éreztem a zenészek egymástól való elhelyezkedését térben, a számok nem csak ritmus és dallamok voltak már szöveggel vagy annélkül, hanem külön kis lélegző, teremtett világok.

Az ott töltött egy óra alatt megtértem. Az ilyen zenehallgatás boldoggá tesz és feltölt. A zene mindenestől: a mű, az előadó, a felvétel helyszíne, módja együttesen okoznak egy olyan jelenlétérzetet amitől időtlenül telnek el az órák és a végén felmerülve a felszínre érzem, hogy feltöltődtem, gyógyultam közben. Szoktam  mondani, hogy leülsz náthásan, fejfájósan és mire felállsz egy óra múlva jobban vagy. A jó zene gyógyít és nemesít. Sokszor van, hogy odaülök egy könyvvel, újsággal és úgy elragadja a figyelmemet ami szól, hogy az újság úgy marad kinyitva az első oldalon.

Éreztem, hogy ezt nagyon szeretném máskor is átélni. Arra a Marantz sztereo erősítőre nem tellett ami ott volt bekötve. Egy kb felébe kerülő Denon PMA 655R-t egy Denon CD játszóval. Aztán, egy hónap múlva még megvolt és megvettem azt a pár ELAC 107 hangfalat, ami akkor szólt.

Az elmúlt tizenöt évben sok örömöt okozott ez a kis rendszer nekem és a barátaimnak is. Ünneppé változtatott sok hétköznapi délutánt és estét.

Szerencsés, áldott körülmények együttállásakor létrejöhetnek olyan zenei művek a legkülönböző stílusokban ami ott amikor előadták egy egyszeri megismételhetetlen csoda volt. Aki jelen volt lehet,  hogy katarzist élt át. Miután hazament már nem ugyanaz az ember volt mint előtte. Egy jó felvétellel és egy jó rendszerrel újra és újra át tudom élni ezeket a pillanatokat. Csak az kell hozzá, hogy nyugodtan figyeljek. Nem jön rögtön, el kell telnie egy kis időnek amíg megérkezem.

Szepes Mária írja, hogy minden nap találjuk alkalmat, hogy átmossuk a lelkünket  valami örök értékű művészettel. Legyen irodalom, festmény, film vagy a zene, igényes képregény vagy számítógépes játék.  Más emberré válunk, kincsekre lelünk minden nap és gazdagabb lesz az életünk, jobb lesz a világ.

Talán nem baj, ha beteszem ide a linkjét két olyan blogbejegyzésnek, ahol az én suta szavaimnál szerintem sokkal szebben, sokkal jobban le van írva mi is az, az amiért lelkesedek, lelkesedünk. Ebben a két bekezdésében pedig, benne van minden:

forrás:

http://audiolife.blog.hu/2016/07/25/egy_meghiusult_interju_tortenete

 

“Az a hang, ott abban a régi polgári lakásban, azóta is kísért. És az a kultúra is, ami finoman kikerüli a konfliktusokat és leginkább a minőségről, kultúráról és az ízlésről szól, kerülve a magamutogató páváskodást, a művészkedő ájtatoskodást, meg mindent, ami ezzel jár. Mindezt nem nagyképűségből teszi, hanem azért, mert ez így természetes és normális. Egy natúr középkategóriás Harman Kardon cd játszó (HD 710) és egy saját készítésű csöves erősítő, meg némi régi orosz kábel volt bekötve egy szintén DIY hangfalba. Húsz évvel később, túl nyolc évnyi bloggerkedésen, túl több száz szövegen, azt is megértettem egy budafoki műhelyszobában állva, hogy miért nem kér az egész hazai hifiből Dénes Péter már semmit, és ez a két élmény hogyan kapcsolódik össze bennem.”
.
.
.
“Azon az estébe hajló délutánon pont az volt a legérdekesebb, ahogyan anno régen a is az volt a legfurcsább és egyben a legtermészetesebb is, hogy erről az egészről lehetett értelmesen beszélgetni. Értették, anélkül, hogy külön meg kellett volna egyeznünk benne, hogy mi most nem fogunk az audio világának zegzugos útvesztőiben elveszni és a szeret/nem szeret skálán beárazni különböző márkákat, embereket. Mindez azért fontos, mert húsz éve is pontosan ugyanaz volt a helyzet. Vagyis az, hogy a készülék nem fontos. A kultúra a fontos. A készülékek halott dolgok, életet mi viszünk beléjük, és egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük. Pontosabban, mindez attól függ, ki mit keres benne, másszóval ez inkább értékrendbeli kérdés, nem a hangminőségről szól.”

és a másik kedvenc bejegyzésem:

http://audiolife.blog.hu/2016/01/17/vannak_kivetelek_ongaku_angol_modra

Radics Béla

“Én ebben az időben fedeztem fel magamnak a blues zenét, és ekkor tudatosult bennem az, milyen is az igazi rockzene. Ezt annak köszönhetem, hogy megismertem Jimi Hendrixet és a Cream együttes zenéjét. Emlékszem, elkezdtünk próbálni egy Jimi Hendrix-számot, nagyjából már tudtuk is játszani, csak nekem voltak problémáim a gitárszólóval. Próbaszünetben mindig odaültem a magnó mellé, igyekeztem hangról hangra ugyanazt játszani, mint Hendrix. Nekem addig még soha ilyen nehézségem nem volt, ez azonban nem ment, nem értettem a logikáját. próbáltam rájönni a titkára – és amikor megértettem, más zenész lett belõlem. Minden átértékelõdött bennem: éreztem, hogy végre megtaláltam azt az utat, amelyet zenészként követnem kell. Amikor az elsõ Cream-nagylemezt meghallgattam, még inkább megerõsödött bennem a hit. Olyan gitárzene volt ez, amirõl mindig álmodtam. Költészet, lélek volt Eric Clapton gitárjátékában, óriási hatással volt rám.”

Szelíd benső öröm

megtalált
megtaláltam

A megkerült gondolat

Húsz évnél is régebben olvastam egy  pár soros idézetet az egyik Readers Digest válogatásban ami nagyon megérintett. Éreztem, hogy valami olyat találtam amire most már emlékezni fogok. Bár csak egyszer olvastam, de húsz éve szinte szóról szóra megmaradtak bennem a mondatai.

Emlékszem mekkora élvezettel forgattam ezeket a tartalmas kis újságokat. Hónapról hónapra több órányi érdekes olvasnivaló volt bennük.  Egy jól kiválasztott kétnyelvű olvasmány, a cikkek hol tanítottak, hol valami izgalmas valós történetet meséltek el. A vicceken nevetni tudtam. A legkedvesebbek azonban a hol vidám, hol lélekemelő hétköznapi lejegyzett élethelyzetek, lepárolt tapasztalatok voltak. Meglátni a csodát a mindennapiban. Ez az ! Kimondhatom: ha könyvet veszek a kezembe vagy leülök egy film elé szinte mindig ezt keresem.

Annak ellenére, hogy szinte teljesen megmaradt az olvasott gondolat tartalma én azért próbáltam megtalálni, hogy meglegyen szóról szóra, az író nevével. Úgy éreztem, hogy csak akkor lesz az enyém igazán. Neten kutakodtam, mondat-töredékekre kerestem rá magyarul és angolul de semmi! Két hete a Nyugati Pályaudvaron a régi újságok között találtam néhány kilencvenes évekből való számot. Azokban nem találtam meg, de akkor határoztam el, hogy megpróbálom összegyűjteni azt a pár évfolyamot amiben ott lapul az én idézetem. Tegnap voltam Tatabányán a zsákmányomért : 74 db húsz éves Readers Digestet.

Hazaértem és elkezdtem átlapozni őket. A húsz éve nem látott példányokra emlékeztem a borítójukról és ismerősként köszöntek vissza a történetek is.
Majd, talán a hatodik vagy hetedik újságban – szinte éreztem, hogy közeledik, mindjárt meglesz – egyszer csak ott volt előttem!

Megtaláltam a gondolatot, amit húsz éve keresek:

“Mit csináltam volna másként húsz-harminc éves koromban, ha már akkor tudtam volna azt, amit ma? Először is többet nevettem volna (több Stan és Pan filmre mentem volna el). Aztán kevesebbszer gyászoltam volna, mert már tudtam volna, hogy veszteségeink nem mindig véglegesek, amit meg elveszítünk, olykor nem is volt méltó rá, hogy birtokoljuk.

Jobban figyeltem volna a változó évszakokat. (azt mondta egyszer egy idősebb barátom egy szép tavaszi reggelen: Ha száz évig élek, még akkor is csak százszor gyönyörködhetek ebben!)

Merészebb lettem volna. Úgy értem, hogy érzelmileg merészebb. Eudora Welty Pulitzer-díjas írónő megállapításának szellemében, aki azt mondta, minden valódi merészség a bensőnkből származik.

Előbb megértettem volna, milyen tökéletesen kielégítőek lehetnek az élet egyszerű eseményei: egy csésze finom kávé reggel, kisfiam hangja a hálószobájából, amikor “jóéjszakát” kíván, egy mézszínű, gömbölyű macska, amint a szoba napsütötte sarkában alszik.”

(Alice Steinbach. Baltimore Sun – a magyar Readers Digest válogatásból, 1994 november)